Úton

Hova meneküljek el, mikor én mindenhol látlak,

Van-e vajon olyan hely, ahol jár az idő?

Kavarog a zaj, hogy “álljak fel, és ne váljak…”

Ennyit értek még, de a vad bent törtető.

Ez a pad a ligetben pont úgy áll itt, nem értem,

Hogy felmászva rá miért lett csípős a szél.

A földre húzódom le, és azt remélem,

A meleg porban felragyog majd a cél.

Én itt félek, úgyhogy kérlek, menjünk tovább.

Hozzád kúszom, mert így, úton, minden puhább.

Igazi lennék újra, de akarat már nem

Ragadt a nyálkán hangtalanul belém.

És te testként ölelsz egydimenziós létben,

Gyenge árnyék kúszik lassan fölém.

Én itt félek, úgyhogy kérlek, menjünk tovább.

Hozzád kúszom, mert így, úton, minden puhább.